Az aura létezését mindenki ismeri, de a nagy többség nem is foglalkozik vele. Pedig az ember fizikai és spirituális létének is fontos összetevője. Mit is tud az aura? Az aurát úgy kell elképzelni, mint amikor egy elektromos vezetéken, amelyiken áram folyik át, ezért erőteret gerjeszt maga körül. Ismerős lehet a kísérlet, amikor a vezetékben gerjesztett áram a közelében lévő vasreszelékeket átrendezi a saját erővonalainak megfelelően. Így működik az aura, az emberi test erőtere. Alapvetően több színben létezik, a legegyszerűbb az, ami az energia csakrák színének megfelelő árnyalatban fénylik. De, aki látja őket, az beszámol róla, hogy az új generáció aurája már egyszínű indigókék, ezüst, ill. arany színben is pompázhat. A színek alapvetően nem befolyásolják a funkciókat, de a végrehajtás szintjében óriási különbségek léteznek. Tehát, az aura feladata az emberi test csakráinak energiával történő ellátása és a kifelé áramló erő közvetítése. Ezen felül a fizikai test első védelmi vonala. Valamint egy multi funkciós virtuális test is. Sokan csodálkoznak, hogy mi az oka a rendszeres ébredésnek, vagy az időérzéknek. Hát Ő. Mert az energiatestben raktározzuk a fontos információkat. Csak tudni kell programozni. Ha valamit nagyon szeretnénk beprogramozni, hogy ne felejtsük el, gondoljunk rá erősen és koncentráljunk a végrehajtásra. Így rögzíthető az időpont és az egyéb fontos információk is. Ha elfogadjuk, hogy tud is raktározni és emlékezni, joggal kérdezhetik, hogy az aura honnan tudja az időt? Nem csak az időt, de a teret is tudja, hiszen rajta keresztül kapcsolódunk az Univerzumra. Mivel az időszámítás és időmérés minden egysége ( év, hónap,nap, óra, stb.) a bolygónk keringésével és az Univerzumban elfoglalt helyéből van kiszámítva, ezért, neki nem esik nehezére a legpontosabb számításokat sem elvégezni. Ő tudja, hol vagyunk, és ebből hajszálpontosan számításokra alkalmas adatokat továbbít az agyba. Itt a tudattalanunk folyamatosan számolja és továbbítja az adatokat. És, amikor egyezik az időpont, akkor aktiválódik a raktározott tevékenység, ébredés, emlékezés, stb. Tehát tökéletesen egyezik a működése egy mobil telefonéval, amely méri az időt és raktározza az adatokat, sőt emlékeztet is eseményekre. Egy másik funkciója, a tájékozódás is már generált egy készüléket, nevezetesen a GPS-t. Erre a modern technikának műholdak és jeladók, chipek és kijelzők szükségesek. Az emberi aurának csak az energia kell és a kapcsolat. Ez minden emberben működik, csak, van, aki ezt jobban tudatosítja, van, aki kevésbé. Ezen felül általánosságban a férfiak tájékozódási képessége azért jobb, mert ők az aurából kapott információt a bal agyféltekéjükkel dolgozzák fel, ami felelős a tér- és idő érzékelésért, ezért számukra ezek hasznos és értékelhető információk. A női agyfélteke nem tud ezzel mit kezdeni, abban nincs tér- és idő, ezért a nők annak függvényében tájékozódnak, hogy mennyire képesek a férfi agyféltekéjüket bevonni a tudatos és tudattalan életükbe. További funkciói is léteznek, mivel az aura mérete nem állandó, hanem változó. Függ elsősorban a tulajdonos életerejétől, fizikai állapotától, hangulatától, és még nagyon sok mindentől, de az általános nagysága állandó, és a viselőjére nagyon jellemző. Vannak emberek, akiket a térben nehezen tudunk megközelíteni, mert szinte kikövetelik maguknak a nagyobb távolságot. Az Ő aurájuk nagyobb és erősebb, ezáltal fizikai szinten tudnak távol tartani embereket. Így ők már messzebbről is kellemetlenül érzik magukat, ha valaki beleáll a virtuális testükbe. A nagyságnak és vastagságnak több szempontból is van jelentősége, mivel a vastagsága befolyásolja az erősségét, a nagysága a spirituális kommunikáció távolságát. Itt utalnék arra, hogy vannak emberek, akikről azt tartják, hogy képesek a gondolatolvasásra. Ez bizonyos körülmények esetén ténylegesen létrejöhet. Szükséges azonban, hogy a kiolvasni szándékozott ember aurája nyitott legyen. Ez tudatosan szabályozható, csak gyakorlat szükséges hozzá. Az emberek kb. 95 %-a nyitott aurával él, ami önmagában nem baj, de bizonyos emberek és lények
közelében veszélyessé válhat, hiszen ezek az „energiavámpírok” egy szempillantás alatt lemeríthetik az energiákat, sőt egyes személyek, különösen médiumok, képesek a személyiségre csatlakozni és akár a gondolatokat kiolvasni, akár befolyásolni az embereket. Ennek a továbbfejlesztett változata lehet különböző idegen fajok tömegpszichózisa. Képesek megbénítani akár a cselekedeteket, vagy befolyásolni a gondolatokat, ill. információkat szerezni. Az aurán keresztül. De nagyobb embertömeg esetén, vagy nagyobb távolságról ezt nyilván mesterségesen előállított szerkezetekkel idézik elő. De itt nyilvánulhat meg az emberi faj gyakorlatlansága, ill. alkalmatlansága az aura használatára. Rendelkezünk valamivel, aminek a tudatos igénybevételére csak nagyon kevesen képesek. De, akik – tudatosan, vagy tudattalanul- képesek használni az aurájukat, azok sikeresebbek lehetnek, hiszen Ők a környező világból többet és jobban érzékelhetnek, ezáltal több információ áll a rendelkezésükre. Itt megjegyezném, hogy szerintem az emberi kommunikációnak több szintje van. A beszéd, mely a leggyengébb és legkezdetlegesebb, hiszen nincs benne érzés, ill. minimális és félreérthető, sőt időigényes.
A második szint az aurakommunikáció, mely információt és érzéseket tökéletesen átviszi egy szempillantás alatt, de távolsága korlátozott, mert az aura nagysága miatt fizikailag korlátozott, hiszen gyakorlatilag mechanikai kapcsolatot feltételez. A legmagasabb szintű kapcsolat a spirituális, ami nem esik idő és távolságbeli korlátozás alá, hiszen a lélek ezeket a fogalmakat nem ismeri, ezért nem is mérhető időegység alatt megjön minden információ érzelmekkel együtt. De jelen értekezésünk tárgya az aurakommunikáció. Aki erre képes, az bármely közösségen belül pontosan méri a hangulatot, sőt képes információkat szerezni, ezáltal sikeresebb lehet, és magasabb beosztásokba kerülhet. De ez csak egy lehetőség, hiszen ezt a képességet bárhol és bármilyen területen ki lehet használni. Egy a lényeg, a virtuális testünk felelős az információ áramlásért az Univerzummal és más élőlényekkel kapcsolatban. További funkciója az információ tárolása és időzítése. Ez bármilyen furcsának is tűnik, de kivitelezhető. Az ember sokkal összetettebb és többre képes, mint azt most hivatalosan elismerik és tudatosan kezelik. Ezek a képességek időnként és váratlanul előjönnek, vagy aktiválódnak és ez megmagyarázhatatlan jelenségeket okozhat. Illetve, aki ezt a képességeit tudatosan kezeli, az misztikusnak tűnő előmeneteleket és sikereket tud elérni. Pedig csak azt használják ki, amire az emberi test és lélek képes. Ez is egyfajta közvetett bizonyíték, hogy az emberi faj nem a földi evolúcióban fejlődött ki, hanem máshonnan kerültünk a Földre, vagy egy Univerzális Teremtő erő tudatosan így alakította, de akkor miért fedték el ezeket az adottságokat? Mit ér egy adottság, ha nem használhatjuk és miért, hogyan alakult ki, és ha már tételezzük fel, hogy „evolucionálisan” kialakult, akkor miért nem tudunk róla? Miért alakított ki valamit a természet, ha egyből el is felejtettük? De mégis működik! Az aura használata komoly lehetőségeket rejt magában, de tudatosan kell előhozni a képességeinket. Hiszen, hogy többre vagyunk képesek egyes emberként is , valamint fajként az biztos, ez többször is bebizonyosodott. Ennek újabb bizonyítéka az aura és annak működése.
akik – tudatosan, vagy tudattalanul- képesek használni az aurájukat, azok sikeresebbek lehetnek, hiszen Ők a környező világból többet és jobban érzékelhetnek, ezáltal több információ áll a rendelkezésükre.