Ideje újragondolni a nők képességeit, adottságait és ennek alapján az előttük álló lehetőségeket! Egyik előző írásomat ezzel a mondattal fejeztem be. Konkrétan arra gondoltam, hogy a női agyfélteke még komoly rejtelmeket tartogat. Ugyanis abban minden kutató megegyezik, hogy az agy teljes kapacitásának maximum 10 %-át használjuk. Azt is csak a zsenik. Szerintük. De, az Én elméletem szerint vannak személyek, akik képesek a két agyféltekéjüket összekapcsolni. Természetesen mindenki használja mind a két féltekét, de csak az előre programozott funkciókra. És külön. Van, amit a bal (férfi), van, amit a jobb (női) rész végez, de közös munka nincs! A bal (férfi) félteke érzelemmentes, a jelen időben és térben létezik és a precizitásért, a tárgyilagos értékelésért, a logikáért, valamint a döntéshozásért felel. A jobb (női) félteke az érzelmeket vetíti ki, nem ismer időt és teret, nem hoz döntéseket, de folyamatosan – akár illogikus – intuíciókkal irányít! Ezért a férfiak és nőket az agyféltekéjükre jellemző tulajdonságok alapján a fenti ismérvekkel jellemzik. Igen, de vannak úgynevezett férfias nők és nőies férfiak. Ők mindenki által elismerten kicsit különlegesek és általában nagyobb teljesítményre és komolyabb életpálya befutására képesek. Miért? Mert Ők igénybe veszik az emberi fajra jellemző agyunk teremtő képességét. Ennek két változata van.
Vagy a saját agyának ellentétes nemű féltekéjét vonja be a munkába, vagy a társának az ellenkező nemű agyféltekéjével egyesülve, a tudattalanjában megszületett döntéseket „sugározza” fel a tudatos gondolatai közé és így vezeti az életét a kitűzött céljai felé. Ez nem egyszerű tevékenység és nagy spirituális erő kell hozzá, valamint lelki nyitottság. Ha egy férfi a saját női részét képes használni az sem egyszerű, de a női társéval összekapcsolódni és az Ő agyrészét bevonva teremteni még nagyobb teljesítmény! Éjszakánként, vagy pihenés közben a társak agyának spirituális összekapcsolódása után egy dimenzióugrásra válik képessé. Jövőbe láthatnak! Térben és időben utazhatnak! A szükséges dolgokat materializálhatják! Házat, vállalkozást, utazást, mindent. A teremtés előtt nincs határ, csak a hitünk és akaratunk szabhat határokat. A tudatos énjük elől elzárt és titkosított információkat is lehívhatják az Univerzum kollektív tudatából. Ha ezt valaki tudatosan, a saját agyával hajtja végre, akkor egy irányító álomban jelentkezik a megalkotott terv, vagy cél.
Hogy, ez miért jó? Életünket folyamatos döntések határozzák meg, kicsik vagy nagyok, rövid vagy hosszú távúak, de döntések, legyenek azok a puszta fizikai ingerre válaszolva meghozott válaszok, ( pl: a szomjúság esetén eldöntjük, hogy inni fogunk) , vagy a sorsunkat „tudatosan” irányító hosszú távú gondolatmenetek. ( pl: eldöntjük, hogy külföldre költözünk, és ott építkezünk).A rövid távú döntésekkel nincs is baj, ha úgy döntünk, hogy most, bár éhesek vagyunk, de nem eszünk. Az újabb és újabb inger előbb utóbb kikényszeríti a helyes döntést. De a közép és hosszú távú döntésekkel a mai világban, bajban vagyunk, mert sok minden nem úgy történik a jövőben, ahogyan azt mi kalkuláltuk. Itt nagyon komoly előnyre tehet szert, aki a jelenben végrehajtott tárgyilagos helyzetelemzést és tervezést (férfi) és a jövőre vonatkozó, de időtlen érzelmi töltéseket és intuíciókat (női) , ösztönöket egybemixelve és letisztítva hozza meg a döntéseit. Ugyanis, a terveinket és céljainkat az időtlen térbe és bizonytalan, változó körülmények közé kivetítve elemezni csak a női agyfélteke képes. Ezt női ösztönnek, vagy hetedik érzéknek nevezik, de valójában az előző elemzésről van szó. Az ilyen embereknél az a feltűnő, hogy mindig határozottak és céltudatosak. Döntéseik is ezt tükrözik, mert az összekapcsolódás révén nem egy kettős, de kompromisszumos elhatározást hoz, hanem egy egységes és tökéletes verziót teremt magának! A kulcsszó a teremtés! Ez minden emberben, férfiben és nőben alapképesség, de rejtve van! Teremteni tudunk! Csak férfi-nő egyaránt kell hozzá! Illetve a női agyfélteke. Azzal sincs gond, ha egy férfi a saját agyának női részét használja. Erre csak olyan férfiak képesek, akik nyitottak a nők iránt, ezért tisztelik és szeretik Őket, így valódi társként tekintenek rájuk! Tehát nem használják ki őket ! Hanem együttműködnek. Szó szerint, EGYÜTT – MŰKÖDNEK! A nők számára is ez a helyzet. Csak társként, együtt megy a teremtés! Az emberi agy erre tartogatja a „kihasználatlan kapacitását ”. Megjegyzem, hogy itt nem csak a házastársakról lehet szó, hanem jó barátoktól, de működhet egynemű házastársak között is, mivel nem a fizikai testünk határozza meg a nemi identitásunkat, hanem a lelkünk alakítja a testünket a beállítottságának megfelelően ! Tehát a lélek, férfi vagy női beállítottsága határozza meg azt, hogy az agyunk melyik felét használjuk. Nem szeretnék senkit megbántani a hitében és vallási meggyőződésében, de szerintem a teljes (férfi+női) agy és a lélek együtt erre képes. Én alapvetően nem az isteni teremtésben hiszek, hanem egyéb, magasabb dimenziókban létező energiákban és létformákban. Akár az Ő létezésük földi megvalósulásai vagyunk, akár mégis az isteni teremtés eredményei, semmiképpen sem a földi evolúció hozott létre minket! Akkor nem lenne az emberi agynak is ennyi rejtett titka és képessége. Életünk és létünk, valamint a testünk tele van titkokkal. A lelkünk rejtély! Az agyunk felépítése tökéletesen ismert és működése mégis titok! De mégis egy valamit ennek a gondolatmeneteknek az alapján kijelenthetek. Ha Isten gyermekei vagyunk, akkor bennünk is meg kell lennie a teremtés képességének. Ha nem Isten, hanem más magasabb rendű, egyéb életforma leszármazottai, vagy teremtményei vagyunk, akkor is elfogadhatjuk, hogy ha valaki az általunk eddig ismeretlen Univerzumból, ide tudott juttatni minket az képes teremteni! Tehát ezt a képességet kaptuk vagy örököltük, az mindegy! De, van! Csak valamilyen titkosítás vagy spirituális elfedés folytán „elfelejtettük” ! Napjainkban egyre többen nyílunk ki és ébredünk rá valódi képességeinkre. Bőrszínünk, vallásunk, társadalmi helyzetünk, nemünk, stb. különböző, de egy valamiben közösek vagyunk. Tiszteljük a másik nemet, mert felismertük, hogy a kezdettől fogva társak voltunk és ha az emberi fajként életképességünket meg akarjuk tartani, akkor ismét együtt kell működni! De ebben a férfiközpontú világban minden nyitott férfira nagy szükség van, aki segíti a nőket és egyengeti az útjukat, hogy a későbbi valóságokban a NŐ és FÉRFI együtt, egyenlő társként és teremtő erőként, az Univerzum életképes fajaként léphessen fel! De ha valaki kételkedne abban, hogy ez valóban működik, akkor azoknak csak egy szót írok le: placebo. Ez már egy sokszor lerágott, de soha meg nem magyarázott gumicsont. Valaki egy hatóanyag nélküli egyszerű, kis drazsét kap, amiről azt hiszi, hogy komoly gyógyszer és hatékony megoldást jelent a problémáira. És a hatóanyag hiányának ellenére a beteg jobban lesz és meggyógyul. Ezt eddig senki nem tudta mással magyarázni, csak az elme működésével, de az agy alkotó funkcióit kihagyták. Ez a magyarázat. Ha valamiben hisz az ember és azt komolyan is gondolja, akkor az egy „előállító” folyamat révén megvalósul. Egy olyan valóságot és jövőt tudunk generálni és bevonzani, amiben a beteg egészségessé vált. Ennyire egyszerű, nem kell mögötte bonyolult biokémiai képleteket és változásokat keresni. Mert ez csak az emberi elmével és a két agyfélteke által alkotott egésszel történhet meg. Egy kutyának, bármilyen okos is, rosszulléte, vagy betegsége esetén hiába adunk placebo gyógyszert, az nem hat! Mert a tudatalattija nem képes a tudatos énjének azt sugározni, amire az emberi agy és elme alkalmas. A teremtést, a képzelet megvalósítását !
Erre csak olyan férfiak képesek, akik nyitottak a nők iránt, ezért tisztelik és szeretik Őket, így valódi társként tekintenek rájuk! Tehát nem használják ki őket ! Hanem együttműködnek. Szó szerint, EGYÜTT – MŰKÖDNEK! A nők számára is ez a helyzet. Csak társként, együtt megy a teremtés! Az emberi agy erre tartogatja a „kihasználatlan kapacitását ”